Egy fiú, akit a testi korlátai, a kirekesztettség, és az anyagi nehézségek a depresszió szélére sodortak. Egy nagyon közvetlen fiatalemberrel, a határon túl élő, húszas éveiben járó Richárddal beszélgettem a megélt nehézségekről, és mentális problémáinak okairól.

A kép csak illusztráció

Mi jelenti most számodra a legnagyobb problémát az életedben?

Leginkább az, hogy rokkant vagyok.

Úgy érzed, előítéletesek veled szemben emiatt, vagy ez inkább a te belső küzdelmed?

Szembesültem nagyon sok elutasítással az életben. Sokan nem mutatták ki, de egyesek a szemembe vágták a tényeket, például, hogy ciki velem barátkozni, vagy megjelenni valahol. Sokan tanácsolták, hogy ne figyeljek oda az ilyenekre, de szerintem előbb-utóbb, ha gyenge az ember, depresszióba esik.

Ismersz más rokkantakat?

Tulajdonképpen itt ahol élek nincs túl sok. Néha jómagam sem értem, hogy miért pont ÉN? És miért így?

Veled született rokkantságról beszélünk?

Igen. Sajnos ezzel születtem.

Volt olyan időszak az életedben, amikor ez nem jelentett akadályt a barátkozásban?

Természetesen, mikor 12-13 éves lehettem, olyan minden mindegy alapon volt egy csomó barátom, mivel abban a korban az ilyennel nem foglalkozott senki. Mindannyian együtt, jóban-rosszban, nem volt fogalma akkor a rokkantságnak.

Ez érthető. De mi lett azóta ezekkel a barátokkal?

Ahogy teltek-múltak az évek, és ahogy a világ is, úgy a barátaim véleménye is megváltozott rólam, pontosabban a külsőmről. Számtalan udvarlás ment tönkre az én jelenlétemben, mert cikinek könyveltek el a lányok, és ezzel kezdtek a barátaim is tisztában lenni...

Próbáltál a neten szert tenni barátokra, ismerősökre? Esetleg tudsz olyan internetes közösségről, ahol hasonló helyzetű emberekkel lehetne megismerkedni?

Igen, többször is megpróbáltam, de előbb-utóbb a másik fél élőben szeretett volna találkozni velem, mert véleményük szerint egy rendkívül érdekes fazon vagyok, és egyben jó társaság is. De talán csak azért tart ki velük a kapcsolat, mert ők nem tudnak semmit sem a helyzetemről. Lehet, hogy akik ezt most olvassák, meg fognak vetni, de mivel haragszom önmagamra, és az egész rokkant témára, ezért semmi szükségem nincs rokkant barátokra... Én a mai napig nem fogadom el, hogy én ezt kaptam az élettől. Természetesen nem vetem meg a rokkantakat, sőt belegondolok, hogy másnak sem piskóta az élet, de nem akarok egy külön, ún. "rokkant tábort" kialakítani magam körül.

Azt mondod, nem szeretnél "rokkant tábort" magad körül. Ezek szerint valahol te is megbélyegzed őket azzal, amitől jómagad is szenvedsz?

Természetesen, - mint már említettem, - nem vetem meg egyiküket sem! Nehéz ezt megmagyarázni... Talán azért van ez, mert én nem fogadom el magamat így, és ha tükörbe nézek, elfog a sírás, hogy így kiszúrt velem a sors. Próbálom magammal elhitetni, hogy átlagos vagyok, de hosszútávon ez nem működik.

Ki a felelős az ilyen mértékű elkülönítésért? Vagy csak egyszerűen ilyen az ember, hogy kirekeszti azt, aki nem illik a sablonba?

Szerintem az olyan emberek, akik túl tökéletesnek érzik magukat, és mindenük megvan, ami kell a boldogsághoz. Sajnos mi rokkantak igencsak el vagyunk könyvelve a világ szemében. Nincs olyan szórakozóhely, bolt, munkahely, közösség, ahol ne bámulnának meg undorító módon az emberek.

Bár közhely, de a hozzáállás sok mindent meg tud változtatni. Elképzelhetőnek tartod, hogy más hozzáállással más lenne az életed, vagy mindenképp a külső körülmények a meghatározóak?

Én úgy gondolom, hogy a hozzáállásom javítása nagyon sokat változtatna az életemen, de én sajnos már egy olyan mélyponton vagyok, ahonnét nem könnyű feltápászkodni, sőt egyedül talán lehetetlen. Ez már az ún. depresszió, ezért a napjaim egyre sötétebbek és egyre unalmasabbak.

Beszélsz a depresszióról. Tisztában vagy a szó orvosi jelentésével?

Teljes mértékben. És belátom, hogy ha így folytatom, nem ér mesés véget a történetem!

Voltál már a gondjaiddal szakembernél, vagy tervezel egyet felkeresni?

Nem voltam még, mivel nincs ilyenre keretem :(. Terveztem, de mivel ez számomra nem egy megvalósítható lépés, ezért hamar le is tettem róla. Igaz, sokszor volt olyan, hogy bánatomban beiszogattam, és neten keresgéltem online szakembereket, vagy csak elhatároztam, hogy igen, holnap elmegyek egyhez.

Az online szakember csak terv volt, vagy kapcsolatba is léptél vele?

Rengeteg fórumot böngészve szembesültem két fontos dologgal: egyrészt az online doki értelmetlen, mivel egy konkrét probléma megoldásához szemtől szemben kell lennünk, másrészt ez nem egy ingyenes szolgáltatás, és, mint már említettem, hiába dolgozom, erre egyáltalán nincs keretem.

Mivel foglalkozol? Könnyű volt munkát találnod?

Egy kábelekkel foglalkozó cégnek dolgozom, ahol talán még egy kicsit jól is érzem magam. A munkát családi segítséggel szereztem, de nem volt egyszerű a beilleszkedés.

A munkahelyeden sikerült barátra lelned, vagy ott is szembesülsz a kirekesztéssel?

Eleinte nehéz volt, de azért sikerült néhány barátot, vagyis inkább csak ismerőst szereznem, mivel ezek a kapcsolatok csupán a gyár kapuin belül élnek. Próbáltam gyáron kívülre is terelni az ismerkedést, de rendre kudarcot vallottam, mindig mindenkinek dolga volt, talán ezért nem is erőltettem tovább.

Nyilván nagyon nehéz helyzetben vagy, de azért van bizalmasod?

Elég nyitott vagyok minden téren, ezért sok embernek beszélek a problémáimról, akik vagy meghallgatnak, vagy csak úgy tesznek. De ez csak azért van, mert már nyom legbelül sok dolog.

De ezek szerint nincs egy kitüntetett személy, akinek bármikor és bármit?

Talán egy barátom van, aki még kitart mellettem, de neki is nagyon sok gondja van. Néha leülünk, és bombázzuk egymást a problémákkal. De az ő megoldása a gondokra az alkohol, így lehet, hogy csak azért a bizalmasom, mert úgyis elfelejti amit mesélek neki :).

Sajnos a szerek hosszútávon semmilyen megoldást nem kínálnak. Magyarországon van arra lehetőség, hogy szükség esetén ingyenesen vedd igénybe egy szakember segítségét. Tudom, hogy te nem itt élsz, de utánanéztél már, hogy a lakóhelyeden van-e erre lehetőség?

Nem kellett utánanéznem, mivel teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy itt nálunk erre nincs lehetőség. De ha lenne is, nem mernék elmenni, mert nálunk az ilyen zavarokkal küzdő embereket, mint én, gyagyásnak nézik.

Szóval nálatok a mentális problémákat elvből elítélik?

Fogalmazhatunk így is, mivel nincs sok kategória, csak bolond és értelmes. Bután hangzik, de itt felénk erről így gondolkodnak.

Egyéb falakba is ütközöl, mint határon túli magyar?

Itt ahol élek, nem nagyon szeretik a magyarokat. Sokszor vágytam Magyarországra, de ott sem fenékig tejfel az élet, ahogy hallom pár netes barátomtól, de innét amúgy is nehéz kijutni... Legszívesebben külföldre mennék dolgozni, mert ha már nem vagyok egy nagy durranás, legalább pénzem legyen a vágyaim elérésére. De a legfőbb vágyam, hogy megoperáljanak.

Ezek szerint orvosi szempontból nem vagy reménytelen helyzetben. Akkor mégis lehetnek remények és célok. Miért nem éltetnek ezek?

Ezek csak álmok, itt mindenre a pénz a megoldás. De arra sem volt keret, hogy továbbtanulhassak, és hozzáteszem, hogy depresszióba estem fiatalon, ezért 7. osztálytól szinte semmi sem érdekelt. Sokszor azt hazudtam a szüleimnek, hogy beteg vagyok, csak azért, hogy otthon maradhassak, és addig se kelljen a cikiző osztálytársak közé mennem. 7. osztályig kitűnő voltam, utána viszont a legrosszabb tanuló vált belőlem. Ez azt vonta maga után, hogy meg sem közelítettem a felsőoktatásba jutás szintjét. Ezért most itt ülök 21 éves fejjel, diploma nélkül, 22 ezer forintos fizetéssel, és csak azon sóvárgok, milyen buta voltam/vagyok.

Biztosan tudod, hogy sokan diplomásként dolgoznak kétkezi munkában külföldön, és még így is jól keresnek. Akkor lehet, hogy neked sem csak álom mindaz, amit szeretnél.

Van egy ismerősöm, aki Németországban mosogatófiú, és a poén az, hogy annyit keres egy hónapban, mint én egy év alatt.

Láthatod, élő példa. Ha ismerősöd, talán még segíteni is tud. Nem tudsz idővel annyit félretenni, hogy legalább a kijutást és a szállást megoldd?

Ismerősöm annyit tanácsolt, hogy tanuljak németül, de ez nem olyan egyszerű, mert egy labirintusban érzem magam, ahol eltévedtem. Nincs kedvem belefogni, mert mindig találok akadályt magam előtt... Pénzt félretenni? Kizárt, mivel én tartom el a családot, anyámat és magamat. Anyám nem óhajt dolgozni! Próbáltam vele erről beszélni, de mindhiába, és el sem engedne egyedül.

Sok időt töltesz a gép előtt. Vagy túl sokat?

Szinte állandóan itt ülök, mivel nincs hova és kivel kimenni, így a gép az én barátom. Hétvégén, ha nem dolgozom, teljes napokat töltök itt. Hétköznap a munkám miatt kevésbé, de ha tehetném, még többet ülnék itt.

Tudod a saját hasznodra is fordítani a netfüggőséget?

Próbáltam keresni netes munkákat, amivel talán plusz jövedelmet tudnék szerezni, de sajnos ezek 99%-a átverés. Szóval ennek a lehetőségét kizártam.

És mondjuk a nyelvtanulás?

Elkezdtem, de kudarcba fulladt az egész, mert nem arra koncentráltam, hogy milyen jó lesz, ha sikerül megtanulnom valamit, hanem csak az járt előttem, hogyha ez és ez nem sikerül, mi lesz. Hamar be is fejeztem, mert csak a kérdések jártak a fejemben, és a jövőm.

A túl sok számítógépezés kissé nem olyan, mint a tyúk és a tojás problémája? Hogy ez is szerepet játszik az elszigetelődésedben, vagy csak pont amiatt kényszerülsz a gép elé?

Ide vagyok láncolva, mivel nem az a típus vagyok, aki elindul a semmibe. Ezért inkább itt töltöm szabadidőmet. A családom is számtalanszor rám szólt már, hogy menjek a levegőre, de egyedül unalmas, ezért csak csendben bólogattam a dologra :).

Végezetül, tegyük fel, hogy vadidegenként, teljesen kívülállóként olvasod mindezt. Mit tanácsolnál ennek a fiúnak?

Talán azt, hogy ne adja fel a küzdelmet, és próbáljon minden lehetséges szálba kapaszkodni a felemelkedéshez! Legyen kitartó, és álljon pozitívan a dolgokhoz. Tegye félre az önsajnálatot, és mutassa meg, hogy ő egy különleges személy, akinek célja van az életben.

Ezt kívánom én is neked! Köszönöm az őszinte beszélgetést.

Én köszönöm a lehetőséget.

Ha úgy érzed, Te is különleges élethelyzetbe kerültél, vagy megoldhatatlannak tűnő gondok, dilemmák gyötörnek, és szívesen megosztanád itt a blogon akár egy történet, akár egy online interjú formájában, küldj egy levelet a kenyeskerdes@indamail.hu email címre.