Egy fiú, akit a testi korlátai, a kirekesztettség, és az anyagi nehézségek a depresszió szélére sodortak. Egy nagyon közvetlen fiatalemberrel, a határon túl élő, húszas éveiben járó Richárddal beszélgettem a megélt nehézségekről, és mentális problémáinak okairól.
A kép csak illusztráció
Mi jelenti most számodra a legnagyobb problémát az életedben?
Leginkább az, hogy rokkant vagyok.
Úgy érzed, előítéletesek veled szemben emiatt, vagy ez inkább a te belső küzdelmed?
Szembesültem nagyon sok elutasítással az életben. Sokan nem mutatták ki, de egyesek a szemembe vágták a tényeket, például, hogy ciki velem barátkozni, vagy megjelenni valahol. Sokan tanácsolták, hogy ne figyeljek oda az ilyenekre, de szerintem előbb-utóbb, ha gyenge az ember, depresszióba esik.
Ismersz más rokkantakat?
Tulajdonképpen itt ahol élek nincs túl sok. Néha jómagam sem értem, hogy miért pont ÉN? És miért így?
Veled született rokkantságról beszélünk?
Igen. Sajnos ezzel születtem.
Volt olyan időszak az életedben, amikor ez nem jelentett akadályt a barátkozásban?
Természetesen, mikor 12-13 éves lehettem, olyan minden mindegy alapon volt egy csomó barátom, mivel abban a korban az ilyennel nem foglalkozott senki. Mindannyian együtt, jóban-rosszban, nem volt fogalma akkor a rokkantságnak.
Ez érthető. De mi lett azóta ezekkel a barátokkal?
